Dr. Lala megkezdi a vizitet
Fotó: Boncsér Orsolya / Szuzi és a naplopók

Tizenhat éve tartja különleges vizitjeit Dr. Lala és bohócdoktor csapata:  az általuk alkalmazott nevetésterápia már közel 180 ezer beteg vagy sérült gyermek és felnőtt napjait tette szebbé, sok esetben hozzájárulva gyógyulásukhoz is.

Én örülök annak, ha háromszáz-négyszáz gyereket meg tudok nevettetni egy szabadtéri előadáson vagy egy művelődési ház színpadán, de jobban örülök neki, ha egy gyereket meg tudok nevettetni a betegágyánál” – vallja Balogh László, alias Dr. Lala, a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány vezetője. A 2000-ben létrejött alapítvány csetlő-botló előadóművészei az első bohócdoktor, Hunter Campbell “Patch” Adams szellemiségét követik, aki “igazi” orvosként, ám bohócnak öltözve  igyekszik vidámságot csempészni betegei életébe, már az 1970-es évek elejétől. (Munkásságáról Robin Williams főszereplésével 1998-ban film is készült, Patch Adams címmel.)

magyar bohocok a betegekert alapitvany korhaz

Fotó: Boncsér Orsolya / Szuzi és a naplopók

Balogh László hivatásos bohócként a másik oldalról közelített a nevetésterápiához. A Magyar Televízió 1984-ben indult Cigánykerék című sorozatából ismert Lala bohóc az Állami Artistaképző Intézet 1970-es években indított első intézményes bohócképzésén olyan mesterektől tanult, mint Alfonzó vagy Stefi bohóc, televíziós sikereit követőn pedig a világhírű Circus Montiba kapott szerződést. Arról, hogy Lala bohócból hogyan lett Dr. Lala, többet megtudhatunk az azonos című, Halász Glória rendezte 2014-es dokumentumfilmből, amely a horvátországi Opuzen Film Festival-on és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon is elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat.

YouTube előnézeti kép

“Mélabús kórteremből a jókedv fellegvára”

A bohócdoktori vizitek a Heim Pál Gyermekkórházban kezdődtek meg, és az évek során további öt intézményt látogattak – köztük Reménysugár Habilitációs Intézetet, ahol fiatal, halmozottan fogyatékos felnőttek életébe vittek látogatásaikkal rendszert és jókedvet. Jelenleg a Heim Pál Gyermekkórház mellett a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai II. számú Gyermekgyógyászati Klinika és a Székesfehérváron található Fejér Megyei Szent György Kórház fekvőbeteg osztályainak kis betegeit látogatják kitartóan. Az alapítványnál dolgozó eddigi 14 bohócdoktor közel 180 ezer betegnél “vizitelt”, illetve látogatott meg otthoni lábadozása során. Emellett árvaházak, gyermekotthonok, ifjúsági táborok, valamint különböző bentlakások intézmények,  idősek otthonok lakóinak egy-egy napját is örömmel színesítik meg.

Magyar bohocok a betegekert alapitvany

A titokzatos lila papagáj
Fotó: Boncsér Orsolya / Szuzi és a naplopók

Az alapítvány a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetével is együttműködik, évente 100-150 első- és másodéves orvosi kommunikációt tanuló orvostanhallgató látogatja terepgyakorlatként a bohócdoktori viziteket. Két – egyébként egészségügyi informatikus menedzser - hallgató így ír Dr. Nokedli és Dr. Kudarc vizitjéről: “Érdekes volt látni a gyerekek különböző reakciót, mikor megpillantották a »doktorokat«, voltak, akik kissé megszeppenve, szégyenlősen méregették a különös szerzeteket, voltak, akik kíváncsiskodva szemlélődtek és voltak, akik már régi ismerősként fogadták a párost.

Egyvalami azonban közös volt, a végén mindannyian felvidulva, a röhögéstől az ágyon elterülve fogták a hasukat. A végeredmény nem is volt meglepő, látva a bohócok »orvosi« szaktudását. A jobbnál jobb poénoknak, a falra felkerülő színes lufiknak, a finom cukorkáknak és a különböző ajándékoknak köszönhetően a helyenként kicsit mélabús kórterem percek alatt a jókedv fellegvárává kerekedett.”

Hogyan hat a nevetésterápia?

A “kezelést” hivatásos, a feladatra speciálisan felkészített előadóművészek – artisták, táncosok, pantomimesek, színészek – végzik. Ők amellett, hogy saját szakterületükön folyamatosan képzik magukat, az alapítvány szervezte havi tréningen tapasztalatot is cserélnek, bővítik művészi eszköztárukat (az improvizációs készségtől kezdve a zsonglőrtudáson át a beszédtechnikáig). Illetve természetesen orvosi, higiénés  és pszichológiai ismeretekkel is rendelkeznie kell egy bohócdoktornak: a “könnyed” szerep komoly tudást, felkészültséget és teherbírást kíván.

magyar bohocdokik korhaz

A vigasz
Fotó: Boncsér Orsolya / Szuzi és a naplopók

A nevetés, a jókedv – a beteg ember felépülését, kezelését – segítő volta az elmúlt évtized kutatásai révén már tudományosan is bizonyított: nem csak a betegség által kiváltott feszültséget oldja, de az immunrendszert is stimulálja, amely így ellenállóbb lesz a fertőzésekkel szemben. Ahogyan az alapítvány honlapján is idézett Allein Klein fogalmaz az A humor gyógyító ereje című könyvében: “A nevetésterápia olyan kiegészítő terápia, mely a kórházi személyzetnek és a sokszor kétségbeesett, szorongó szülőknek is jót tesz. A humor a fájdalmunkat nem mulasztja el, szenvedésünket viszont azáltal képes csökkenteni, hogy a kezünkbe adja az irányítást egy olyan helyzetben, ami felett látszólag nincsen hatalmunk.”

magyar bohocdokik alapitvany

Repülünk…
Fotó: Boncsér Orsolya / Szuzi és a naplopók

A Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány Bohócdokik Nevetésterápia programjának folyamatos működését, a Heim Pál Gyermekkórház, a II. számú Tűzoltó utcai Gyermekklinika és a székesfehérvári Szent György Kórház osztályain fekvő gyermekek rendszeres látogatását adója 1 százalékának felajánlásával bárki támogathatja. Részletekért kattints a cikk végén található hirdetésre!

 Szerző: Streit Nóra

Ha ez a cikk számodra érdekes volt és szeretnél további társadalmilag fontos hírekről értesülni, amikről talán máshol nem olvashatsz, akkor csatlakozz Te is a Magyar Termék Online Facebook oldalához.

Kapcsolódó oldalak: www.bohocdokik.hu, drlalafilm.blogspot.hu
Facebook oldalak: facebook.com/bohocdokik, facebook.com/drlalafilm

Legutolsó szerkesztés: 2016-04-30