videk-mustra-piac

A média hatalom. Hiszen azt tudjuk, ismerjük meg a körülvevő világról, amit megosztanak velünk a különféle média-felületeken. Amit látunk/hallunk/olvasunk, közbeszéd tárgyává válik, végső soron beépül a köztudatba, így formálva a befogadó közösséget. A Médiaunió Alapítvány a médiumok által keltett figyelmet használja, hogy jó irányba mozdítsa az emberek hozzáállását, viselkedését egy-egy – mindannyiunkat érintő – ügyben.

A Médiaunió 2009-től szegődik társadalmi ügyek mellé oly módon, hogy összefogja a professzionális PR-, és reklámügynökségek önként vállalt és fizetés nélküli szakmai munkáját, valamint igénybe veszi médiatervező-, és vásárló ügynökségek, kutató cégek segítségét. Teszi mindezt annak érdekében, hogy pozitív változásra, tudatformálásra ösztökélje a magyar társadalmat.

meselj-minden-nap-mediaunio-kampany

„Rajtad is múlik!”

Maga a Médiaunió tagjai is médiumok illetve felület tulajdonosok, akiket nem gazdasási és politikai érdekek vezérlenek, hanem az elképzelés, miszerint változást a saját területünkön kell elkezdeni, jó példával elöl járni, ezzel bevonzani a hozzánk hasonló gondolkozásúakat, így formálni, jobbá tenni környezetünket s a benne élőket. A Médiaunió Alapítvány legfőbb missziója a „Rajtad is múlik!” gondolat átadása.

neked-8-kampany-mediaunio

„Nincs de!” „Neked 8?” – és a többiek

„A csapból is ez folyik” – az unalomig hallott/látott kereskedelmi reklámokat sokszor a hátunk közepére kívánjuk, de mi a helyzet a társadalmi célú, elgondolkodtató, figyelemfelhívó hirdetésekkel? Ezek célja nem vásárlásra buzdítás, hanem például káros szenvedélyről való leszokás, felelős médiahasználat, mindennapos mesélés vagy a fogyatékkal élők integrációjának elősegítése. Talán abban egyetérthetünk, nem baj, ha ezek az ügyek kicsit nagyobb hírverést kapnak a rengeteg gyógyszer- és autóreklám mellett.

Az előbb említett témák mind felbukkantak a korábbi években a Médiaunió által kezdeményezett kampányok során. Az aktuális témát minden évben a Médiaunió Alapítvány Kuratóriuma választja meg. A Kuratórium tagjai: Schmidt Mária a Kuratórium elnöke, történész, egyetemi oktató, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Dr. Csányi Sándor, OTP Bank Nyrt., elnök-vezérigazgatója, Dr. Somody Imre, a Centrál Kávéház tulajdonosa, Novák Péter zenész, színész, táncos, műsorvezető és Rudolf Péter Jászai Mari-díjas színész, rendező.

magyar-termek-vasarlok-statisztika

2018 témája: „Az vagy, amit megeszel!”

Az idei év országos társadalmi célú kampányát a minőségi magyar élelmiszerek fogyasztásának szentelik. „A Hazai minden előtt!” címmel indított társadalmi célú kampányt a Médiaunió Alapítvány, amely ezzel szeretne hozzájárulni a magyar élelmiszerek iránti vásárlási kedv növeléséhez.

A hazai minden előtt! – kampány indult a hazai termékekért“A hazai minden előtt!” szlogennel indult a Médiaunió Alapítvány 2018-as társadalmi célú kampánya, melyben a hazai termékek vásárlására ösztönzi a magyar lakosságot.

A kampány üzenete: „a hazai termék vásárlásával a hazai mezőgazdaságot és ipart támogatjuk, Magyarországot erősítjük.”

A Médiaunió Alapítvány 2018-as társadalmi célú kampányának részleteit keresd az alábbi linken: http://keresdahazait.hu

Megbízó: Médiaunió Alapítvány
Ügyvezető igazgató: Hargitai Lilla
Asszisztens: Csuth Katalin
Kreatívigazgató: Tőrös Balázs
Art director: Gosztom András
Közreműködő partner: Salamon-Tóth Mátyás

Produkciós cég: Post Edison Computer Graphics
Producer: Lóránt Judit
Rendező: Paczolay Béla
Operatőr: Tóth Zsolt
Vágó: Edőcs Bálint

Médiatervező: Mező Erzsébet, AdSol Média

A film elkészítésében segítséget nyújtott: Anita Kuripla (AdStream), Romwalter Judit (Sparks), Csőre Gábor

A filmek gyártási költségeinek fedezéséhez a NAK nyújtott segítséget.
PR: Open Communication

Közzétette: Magyar Termék – 2018. július 10., kedd

Miért jó hazait (v)enni?

Azzal, hogy hazait veszünk és eszünk, nem csak mi járunk jól, hanem a környezetünkben élők is. Támogatjuk az itthoni vállalkozásokat, őstermelőket, de ebből a magyar családok is profitálnak; ízesebb, biztonságosabb termékhez jutunk. Az utóbbit az európai uniós és a hazai jogszabályok, illetve a magyar hatóságok szigorú ellenőrzési lánca biztosítja. Nem mellesleg a fenntartható fejlődést támogatjuk, ha nem utaztatjuk több ezer kilométeren az élelmiszert, hanem mindig helyben termelt, friss alapanyagokból válogatunk a szezonnak megfelelően.

Habár a Médiaunió szerint a mai magyar élelmiszerpiacot elsősorban az árverseny uralja, egyre növekszik azoknak a vásárlóknak a száma, akik az ár mellett a származási hely szerint is válogatnának a termékek között. Ahhoz, hogy tudatosan magyar terméket vásárolhassunk, tudnunk kell az adott áru származási helyét.

A gyártókat éppen ezért arra biztatják, hogy vállalják a pluszköltségeket a származási hely feltüntetésével. A gyártók ugyanis sokszor csak akkor tüntetik fel a származási helyet, ha ettől a termék iránti kereslet növekedése várható a magasabb ár ellenére is.

A Mádiaunió szerint minél többen keresik a hazai gyártású élelmiszereket, annál nagyobb valószínűséggel írják majd rá a gyártók, hogy ezt a terméket Magyarországon állították elő.

A Médiaunió Alapítvány 2018. évi kampányához televíziók, rádiók, plakátforgalmazók, a nyomtatott és elektronikus sajtó szereplői ajánlották fel felületeiket, hogy egy éven keresztül futhasson ez a fontos társadalmi üzenet. A kampány honlapja a www.keresdahazait.hu, FB-oldala pedig az Itthonról Otthonra portál. A reklámfilm Facebook oldalunkon nézhető meg, illetve onnan könnyen megosztható.

Amennyiben ez a tartalom számodra érdekes volt és szeretnél további társadalmilag fontos eseményekről értesülni, melyekről máshol nem olvashatsz, akkor csatlakozz te is a Magyar Termék Online Facebook oldalához. Írd meg a véleményed a Facebook bejegyzés alá.

Kapcsolódó oldal: www.keresdahazait.hu
Facebook oldal: www.facebook.com/ItthonrolOtthonra

Legutolsó szerkesztés: 2018-11-04