Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője a feleségével és kislányukkal

A Nem Adom Fel Alapítvány 2005-ben nőtte ki magát a Nemadomfel Együttesből. Folyamatosan változó és színesedő programjaik és tevékenységeik töretlenül ugyanazt az alapelvet támasztják alá és hirdetik: MINDENKI elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen. Teljes mértékben ignorálva a társadalmi stigmákat és előítéletek, folyamatosan rombolják azt a falat, ami elválasztja a különböző csoportokat egymástól, különös hangsúlyt fektetve a fogyatékkal élőkre.

A „NEM ADOM FEL lelkület”

Elsődleges célkitűzésük nem az, hogy segítő szolgáltatásokat hozzanak létre a hátrányos helyzetűek számára, hanem az, hogy segítsenek felfedezni és kiérlelni azt a lelki erőt és azokat a képességeket, amelyek által mindenki a legtöbbet hozhatja ki magából. Papp Szabolcs, az alapítvány kerekes székes szóvivője elmondta, minden erejükkel azon munkálkodnak, hogy a társadalom valamilyen okból hátrányos helyzetű tagjait segítsék abban, hogy önmagukban bízó, önálló, a saját és a társadalom jövőjéért tenni akaró emberekké váljanak. Olyan emberekké, akik maguk is közreműködnek abban, hogy egy lelkileg erős, felelősséget vállalni akaró és tudó társadalom formálódjon Magyarországon.

Fotó: Varga Imre

Fotó: Varga Imre

Nem a cél által szentesített eszközök

A sérülteket elindították egy olyan úton, ahol értékeikkel, művészi tehetségükkel, önzetlen szeretetükkel és a sérültségükből adódó tapasztalatokkal segíteni tudnak másoknak meg-könnyítve, megszépítve sokak életét. Üzenetüket több kezdeményezés keretein belül igyekeznek a társadalom minden rétegéhez eljuttatni. Széles spektrumú tevékenységeik közül lássuk a legfontosabbakat!

Továbbra is működik a Nemadomfel Együttes, mely a Never Give Up Gospel Kórus létrejötténél is bábáskodott. Mindemellett már hétszer szervezték meg a „Jobb velünk a világ!” programsorozatot a Papp László Sportarénában számtalan sztárvendéggel. A nagy esemény bevételei rendszerint a legjobb helyekre kerülnek,pl. Böjte Csaba árváihoz, sérültek számára épülő otthonhoz stb. Ők voltak azok, akik a tavalyi évben vendégül hívták a világ egyik, talán leghíresebb motivációs trénerét, Nick Vujicic-ot. Programjaik több mint 40.000 látogatót vonzottak.

Nick Vuicic a Nem Adom Fel Alapítvány rendezvényén

Nick Vuicic a Nem Adom Fel Alapítvány rendezvényén

Fogyatékos személyek társadalmi integrációja

Az alapítvány tréning programja keretében fogyatékossággal élő, tapasztalati szakértők tartanak profi érzékenyítő tréningeket cégek, vállalatok, iskolák és más intézmények számára. A tréningek erősítik a fogyatékossággal élő emberek önértékelését, olyan pozícióba emeli őket, amelyet a társadalom ritkán biztosít számukra. Emellett elősegíti az integrációt és a fogyatékossággal élő munkavállalók esélyeit az egyes munkahelyeken. Tágítja az emberek látókörét, s olyan élethelyzetekbe enged bepillantást, amilyenekbe a mindennapokban nincs lehetőség. Megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását is ellátja az alapítvány. A szervezet közel 80 dolgozójának 85%-a megváltozott munkaképességűekből áll, s emellett más munkahelyek és a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedésüket is támogatják tanács-adás és kiközvetítés formájában. Kulcsfontosságú tevékenységek ezek, hiszen a fogyatékkal élők és épek között tátongó szakadék áthidalásának egyetlen módja a személyes kapcsolat megteremtése.

Nem Adom Fel Alapítvány - Érzékenyítő Trénin kerekesszékesekkel

Nem Adom Fel Alapítvány – Érzékenyítő Trénin kerekesszékesekkel

Értékteremtő közösségek

Minden nyáron integrált táborokat szerveznek gimnazista fiatalok, önkéntesek, borsodi mély-szegénységben élő cigány gyermekek és sérült fiatalok részvételével. A táborok rendkívüli lehetőséget nyújtanak az integrációra, s arra, hogy az újabb generációk már ne egymástól távol, idegenként nőjenek fel, hanem megismerjék más emberek életét és kultúráját, megtanulják elfogadni azt.

Egyedi kezdeményezésük a NemAdomFel Ház program, amely a 2009-es Jobb Velünk a Világ! program bevételéből valósult meg első ízben Szendrőládon. Azóta még egy ház kezdte meg működését Martonyiban, s most nyílik meg hamarosan a harmadik NemAdomFel Ház Pándon. A program lényege, hogy a mélyszegénységben élő, halmozottan hátrányos gyerekek az iskola utáni, délutáni foglalkozások alkalmával olyan alapot és hátteret kaphassanak az élethez, amelyet egy átlagos körülmények között élő gyermek a szülői házban sa-játít el. Ez nem csupán iskolai felzárkóztatásból áll, hanem számtalan olyan készség elsajátításából, amelyre a későbbiek során szükségük lehet. Például öltözködés, tisztálkodás, kertgondozás, állattartás, főzés és varrás vagy akár olyan készségek, mint a közösségben való gondolkodás, pénzkezelés, felelősségvállalás, családtervezés, stb. A program része a családokkal való együttműködés és az egész településen való jelenlét, munka is.

Pál Feri atya, a Kezdjetek Szeretni egyik előadója

Pál Feri atya, a Kezdjetek Szeretni egyik előadója

Együtt lenni jó!

Fontos részét fogja képezni az alapítvány jövőjének a most induló “Kezdjetek szeretni” program, amely a közösség- és pártalálás problémájával foglalkozik. Ennek központja és hely-színe lesz a Never Give Up Café, mely hamarosan megnyitja kapuit az érdeklődők számára. A kávézó számtalan programot és lehetőséget fog kínálni a közösségre és párra vágyók számára. Az emberi kapcsolatok akadálymentesítésének ilyen szintű képviselete bátor és mindenképpen üdvözlendő kezdeményezés.

Ezenkívül az alapítvány évek óta egy lakóotthon felépítésén dolgozik, ahol olyan fogyatékossággal élő felnőttek kaphatnának helyet, akik önálló életet szeretnének élni, ezt azonban saját albérletben, lakásban, teljesen egyedül nem tudnák megtenni.

YouTube előnézeti kép

A Nem Adom Fel alfája és omegája

„Alapítványunk értékrendjének legfőbb pillére a következő mondat: „mindenki elég gaz-dag ahhoz, hogy másoknak segítsen. Hisszük, hogy ez a mondat valóban igaz mindenkire, legyen az fogyatékos személy, szegénységben élő roma, vagy éppen olyan, akinek mindene megvan. Minden programunk ennek az értékrendnek a mentén indult el és épül fel, s hisszük: mint ahogy mindenkivel, Jobb Velünk a Világ!” válaszolta Papp Szabolcs arra a kérdésre, mi az alapítvány működésének vezérfonala.

 Kollár Anna

Ha ez a cikk számodra érdekes volt és szeretnél további társadalmilag fontos hírekről értesülni, amikről talán máshol nem olvashatsz, akkor csatlakozz Te is a Magyar Termék Online Facebook oldalához.

Kapcsolódó oldal: www.nemadomfel.hu
Facebook oldal: www.facebook.com/nemadomfel

Legutolsó szerkesztés: 2016-01-28