tradition_tisza_cipo_retro

Legenda, fogalom, kategória. Van, aki Budapesten hordta boldogan, míg másoknak New Yorkban lett különleges közép-európai kedvence. A 100 %-ban magyar márka, ami mellett már a 70-es években sem ment el senki szótlanul. Igazi magyar sikertörténetnek indult és kis szünet után, 2003-tól egy kiváló szemű vállalkozónak köszönhetően újra, a mai napig az. Mert a Tisza Cipő már csak ilyen: volt, van és lesz.

A Tisza-történet 1971-ben indult, vagy mégis inkább az 1930-as években? Két nevet érdemes felemlegetni a martfűi cipőgyár kapcsán: Thomas Batáét, aki megalapította a gyárat Martfűn, majd az 1949 augusztusi államosítás után már Tisza Cipőgyár Nemzeti Vállalat néven futó cégét, mely Magyarország legnagyobb cipőgyára lett. Érthető okokból ekkor ez főleg a magyar piacra és a szocialista országokba készítette termékeit. 1970 decemberében adták be új logójuk engedélyezési kérelmét, melyet 1971 első hónapjaiban hagytak jóvá. A ma is ismert Tisza cipő T-s logója ekkor született meg.

super_tisza_cipo_retro

Nemzetközi sikerek a Tiszán innen és túl

A 70-es években kezdődött meg tehát a ikonikussá vált sportcipők gyártása. A modellek egy pillanat alatt meghozták a Tiszának az ismertséget és az elismertséget. 1971 májusától már a németországi Adidas is a Tisza Cipőgyárral állíttatta elő a La Paz modellnévre hallgató futballcipőit. 1976-tól kezdve a magyar Tisza már szállított sportcipőket az Adidas részére, az Egyesült Királyságba, és megállapodás született az első amerikai cipőexportra is. Évi kétmillió pár cipőt szállítottak a szocialista országok piacaira is, valamint olimpiai csapatokat is elláttak termékekkel.

tisza_cipo_gyartas

Egyedülálló feltámadás: a Tisza-stílus visszahódít

Aztán jött a rendszerváltás, az emberek érdeklődése más irányt vett. A Tisza elvesztette menő státuszát, minden negyedik magyar lábán már nem T betűs modell volt, hanem import cipő, így a kereslet a márka iránt erősen megcsappant. Igaz, a tornacipők gyártása a 90-es évek közepéig még folytatódott, majd megpróbálkoztak az utcai modellek előállításával, nem túl nagy sikerrel.

A történetben a változás egy véletlennek is köszönhető: Vidák László – a Buffalo cipők akkori importőre – meglátott valakit a Deák téren, ahogy elkoptatott, mégis nagy becsben tartott Tisza cipőjében sétál. Miután szakmai kiállításokon és külföldi utazásai során már látta, hogy a különböző világcégek retro modellekkel jönnek ki, kiváló érzékkel arra gondolt, hogy ideje a Tiszába új életet lehelni és a régi klasszikust elővenni. Sok munkával, kitartó érdeklődéssel meggyőzte a martfűi gyárat és megállapodást kötött: övé lett a T betűs logó, jöhettek az új modellek. A márka újjáélesztése a klasszikus modellek újrapozícionálásval kezdődött. Szó szerint maradva a régi kaptafánál, az eredeti szabásminták és archív felvételek alapján, négy régi modellel, de már a 21. századi ember számára megfelelő, magas minőségű alapanyagokkal elkezdték a Tisza cipők gyártását.

tisza_cipo_kultviselet_kerekpar

Kultviselet

Az első modelleket Vidák László barátai, ismerősei, hiteles, a fiatalok között, az éjszakai életben mozgó, fesztiválokon is megforduló zenészek, Dj-k kezdték el hordani. A márkatulajdonos így kitapasztalhatta, milyen fogadtatásra számítson, milyen közönség felé nyisson. Azt gondolhatná bárki, hogy erre a gerillamarketinges kezdeményezésére nem kapta fel senki a fejét, titokban maradt, ám tévednének, akik arra fogadnának, hogy a régi-új Tiszák nem tűntek fel. A siker már a teszt daraboknál óriási volt.

A 2003 nyarán hivatalosan is ismét megjelent Tisza cipők rendkívüli fogadtatásra találtak. Vették és hordták azok, akiknek ez nosztalgiát jelentett, illetve vették és hordták azok a fiatalok, akiknek ez pont azt a szabadságot, magyar kötődést, stílust jelentette, amivel saját egyéniségüket megfogalmazhatták, felvállalhatták, amivel szembe mehetettek minden más trenddel, divatos márkával. A Tisza kultcipő lett, visszavonhatatlanul stílust teremtett.

tisza-cipo-markabolt-westend-nyugati-palyaudvar

Tiszát csak a Tisza boltból

És mindenhol ott voltak a „T” betűs cuccok: nyakba akasztható kulcstartók, matricák, naptárak tűntek fel a fesztiválokon, bulikban, szórakozóhelyeken. Aztán jöttek a márkajelzett, egyedi megjelenésű, stílusos pulcsik, zoknik, sapkák, táskák zenészeken, együtteseken, majd rajongókon, divatőrülteken, lázadásból, szeretetből, tiszteletből, márkahűséggel. Vidák László és tehetséges csapata – akik mára már fiatal grafikusokból, ruha- és cipőtervezőkből állnak –, a régi, megszokott modellek mellett pedig elkezdett új modelleket tervezni, időnként bevonva ebbe a hazai street art és digitális dizájn világából is művészeket.

YouTube előnézeti kép

2011-ben aztán ismét egyedülálló és bátor döntés született: a Tisza kivonult a hagyományos cipőboltokból, és termékeit már csak saját szaküzleteiben tette elérhetővé, ezt is sikerrel. A már 11 éve megújult magyar Tisza Cipő karrierje pedig töretlenül ível felfelé.

Magyar Termék Online

Ha ez a cikk számodra érdekes volt és szeretnél további magyar márkákról értesülni, amikről talán máshol nem olvashatsz, akkor csatlakozz Te is a Magyar Termék Online Facebook oldalához.

Kapcsolódó oldal: www.tiszacipo.hu
Facebook oldal: www.facebook.com/Tiszacipo

Legutolsó szerkesztés: 2016-11-08