Százhalombatta – hagyományaihoz híven – augusztus 12-22. között ismét nemzetközi népművészeti „fővárossá” válik, ahol Európa legnagyobb folklórfesztiválja felejthetetlen programokkal várja a kultúra iránt érdeklődőket.

Idén huszonegyedik alkalommal rendezik meg Európa legnagyobb folklórfesztiválját, a magyar Summerfestet. Tíz napon keresztül tizennyolc különböző ország folklór együttesei válnak Százhalombatta lakóivá. A fesztivál célja ugyanis nem egyszerűen külföldi csoportok felvonultatása, hanem a kultúrák találkozása révén az összetartozás, a barátság, az öröm és a béke közös megélése a néptáncon és a népzenén keresztül.

A tavalyi fesztiválon résztvevő országok zászlóit tartó táncosok Fotó: Ondrej András

A tavalyi fesztiválon résztvevő országok zászlóit tartó táncosok
Fotó: Ondrej András

Kisvárosban a nagyvilág

Az elmúlt években több mint 100 ország mutatkozott be a fesztiválon. 2014-ben a vendégek között szerepel Brazília, Bulgária, Ciprus, Costa Rica, Csehország, Elefántcsontpart, Görögország, Grúzia, Kuba, Lengyelország, Olaszország-Szicília, Oroszország-Szibéria, Peru, Románia, Románia-Erdély, Szerbia, Tajvan és Törökország.

A határon túli magyarokat ezúttal a marosludasi Hajdina Táncegyüttes képviseli. A hazai vendéglátók – ahogy minden évben – a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes, a tököli Délszláv Táncegyüttes és a ráckevei Kéve Néptáncegyüttes tagjai, akik nemcsak táncpartnerként, hanem vezetőként és tolmácsként is külföldi partnereik segítségére vannak.

A Szilágyi család 20 éve fogad vendégeket a Summerfest alkalmával. Fotó: Willy Bautista Cruz

A Szilágyi család 20 éve fogad vendégeket a Summerfest alkalmával.
Fotó: Willy Bautista Cruz

Családias hangulatban

A fesztivál szervezői – a Magyarok Öröksége Alapítvány és a Barátság Kulturális Központ illetve társszervezői; Százhalombatta Város Önkormányzata, a Forrás Néptáncegyüttes és Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola – büszkék arra, hogy rendezvényük 1998-ban elnyerte a CIOFF minősítést, amelyet a mai napig őriznek. A Nemzetközi Folklórfesztivál Szervezők Világszövetsége, azaz a CIOFF, folyamatosan a rendezvény mögött áll, így például a fesztiválok történetében először nálunk engedélyezte, hogy a Magyarországra érkező vendégek és fellépők helyi családoknál legyenek elszállásolva. Ennek köszönhetően válik a város egy nagy családdá, ahol a fellépő együttesek tagjai nem külföldi táncosok, hanem százhalombattai lakosok és családtagok; a vendéglátó családok pedig a fesztivál résztvevői és szervezői is egyben.

YouTube előnézeti kép

Szellemi díszvendégek

A fesztivál az Öröm Napján, (augusztus 14.) az esti Nyitóceremóniával veszi hivatalosan kezdetét. Minden napja más-más programokat tartogat, és különböző tematika köré szerveződik. Új hagyományként – 2013 óta – minden évben díszvendégek mutatkoznak be az UNESCO szellemi kulturális örökség listájáról: idén a Hortobágyi csergetés, a Mendei templomdíszítés és kézműves tevékenység, a Magyar solymászat, Élő hagyományok Kalocsa kulturális terében: hímzés, pingálás, porcelánfestés, valamint A kunsági birkapörkölt karcagi hagyománya „kerül terítékre”. Mindemellett a hazai népzenei kultúra jeles képviselőivel is találkozhatunk: Sebestyén Márta, Pál Lajos és családja, Pál István Szalonna és bandája, valamint a 40 éves Vujicsics együttes is kiemelt koncertet ad a fesztivál ideje alatt. A Fesztiválsátorban az esti koncertek mellett különböző színes színpadi előadások tarkítják a programot.

Summerfestre látogatni csupán egyetlen nap vagy este erejéig is érdemes, hiszen ez a fesztivál egyszerre: S okszínű, U niverzális, M osolygós, M ulatságos, E mberi, R itmusos, F elemelő, E nergikus, S zeretnivaló, T anulságos.

Ha ez a cikk számodra érdekes volt és szeretnél további olyan hírekről értesülni, amikről talán máshol nem olvashatsz, akkor csatlakozz Te is a Magyar Termék rajongók Facebook oldalához.

Kalina Veronika

Kapcsolódó oldal: www.summerfestbatta.hu
Facebook oldal: www.facebook.com/summerfestfolklorefestival

Legutolsó szerkesztés: 2014-08-24