Fotó: Krasznai János
Forrás: www.sziget.hu

Kettősük fogalom. Egymásba folyva, különböző arányokban keveredve az egyik legkedveltebb alkoholos frissítőként szolgálnak a nagy melegben. A nemes, szomjoltót még Vörösmarty Mihály is megénekelte Fóti dalában mint „gyöngyöző bort”. Hogy miről is beszélünk? Hát persze, hogy a fröccsről!

A fröccs tudományos alapokon jött létre. Létezését Jedlik Ányosnak, a nagyszerű magyar fizikusnak és feltalálónak köszönhetjük. Jedlik pályafutása során foglalkozott kémiával, elektrokémiával, elektromosságtannal, később pedig főként optikai kísérleteket végzett. Bár a savanyúvízként aposztrofált szódavizet Genf-ben Paul és Goffe fizikusok már 1789-ben előállítottak, de készítési módját titokban tartották. Jedlik azonban egyedül kísérletezett, és újításai ezen a téren is kimagaslónak bizonyultak. És bár a szódavizet nem Jedlik találta fel, azonban a szódavízgyártás, a gyakorlati alkalmazás terén övé az elsőség. A dinamó magyar atyja 1826-ban szódavízgyártó gépet szerkesztett, aminek alapján létesült az első hazai szikvízüzem.

Jedlik Ányos (1800–1895) természettudós, feltaláló portréja. Rusz Károly metszete a Vasárnapi Újság 1866 évi, 16-ik számából

Jedlik Ányos (1800–1895) természettudós, feltaláló portréja. Rusz Károly metszete a Vasárnapi Újság 1866 évi, 16-ik számából

Gyógyító víz

A győri bencés rend által működtetett gimnáziumban is tanítóskodó Jedlik tisztában volt a „csípős” víz jótékony hatásával is: „Talán azon betegségekben sem lenne czéliránytalan ital, mellyekben a szénsav által történendő izgatás a belső részekre jótékonyan hat. Mondhatom volt alkalmam cholera idejében némelly ismerőseim közül tapasztalni, mennyire epedtek ezen ital után, s nem keveset enyhítettek kínzó állapotukon.” – hangzott el egyik előadásán.

Kézi erővel működtetett szódagépek

Kézi erővel működtetett szódagépek

Az első spricc

A szódavíz után pedig már csak egy lépés hiányzott a fröccs megszületéséhez. A fröccs szavunk Vörösmarty nyelvi leleményességét dicséri. Fótra – Fáy András szőlőbirtokára – volt hivatalos a költő és más íróbarátai is. Fáy egyébként a reformkor kiemelkedő alakja volt, a „haza mindenese”. A barátok között ott volt a költő, nyelvész, bencés tanár Czuczor Gergely is, akihez csatlakozott Jedlik Ányos. Jedlik pedig magával hozta a szüretre az általa elsőként kifejlesztett szódásüveget, hogy a bor erősségét kellemesen enyhítse. Így a Fáy-birtokon elkészült a legelső „spritzer”. Vörösmarty fülét azonban bántotta a német hangzású szó, így utánozva azt a hangot, amikor a szódát hozzáengedik a borhoz, megalkotta a fröccs kifejezést.

Fotó: Krasznai János Forrás: www.sziget.hu

Fotó: Krasznai János
Forrás: www.sziget.hu

Fröccs minden mennyiségben

Ahány ház, annyiféle fröccs. Az alap ugyanaz, csak az arányok változnak. Íme, néhány fröccs-variáció:

Kisfröccs (fütty, tréfa, rövidlépés) –1 dl bor + 1 dl szódavíz
Nagyfröccs (fröccs, hajtás, húzás) –2 dl bor + 1 dl szódavíz
Hosszúlépés (fordított) –1 dl bor + 2 dl szódavíz
Góré fröccs –1-2 dl bor + 1 kis spricc
Házmester –3 dl bor + 2 dl szódavíz
Viceházmester –2 dl bor + 3 dl szódavíz
Háziúr (nagyházmester) –4 dl bor + 1 dl szódavíz
Lakó fröccs (kisházmester) –1 dl bor + 4 dl szódavíz
Mafla –5 dl bor + 5 dl szódavíz
Polgármester –6 dl bor + 4 dl szódavíz
Alpolgármester –4 dl bor + 6 dl szódavíz
Avasi fröccs –7 dl bor + 3 dl szódavíz
Krúdy fröccs –9 dl bor + 1 dl szódavíz
Sóher fröccs –1 dl bor + 9 dl szódavíz
Csatos (csattos) –1 l bor + 0,5 l szódavíz
Lámpás –1,5 l bor + 0,5 l szódavíz
Instant fröccs –egy autoszifon bor + patron
Színész fröccs –2 dl szódavíz langyosan
Gyerek fröccs –1dl szőlőcsepp + 1dl szódavíz

Kalácska Nóra

YouTube előnézeti kép

Ha ez a cikk számodra érdekes volt és szeretnél további magyar találmányokról értesülni, amikről talán máshol nem olvashatsz, akkor csatlakozz Te is a Magyar Termék Online Facebook oldalához.

Kapcsolódó oldal: www.benkoszoda.hu

Legutolsó szerkesztés: 2017-01-11