Húsz magyar induló a fiatal szakmunkások világversenyén Abu Dhabiban

Húsz magyar induló a fiatal szakmunkások világversenyén Abu Dhabiban

A világ 60 országából, 1300 fiatal szakember 51 szakmában versenyez október 15-18 között Abu Dhabiban, ahol szombaton kezdődött a WordSkills, a fiatal szakmunkások világversenye. Magyarországot 19 szakmában 20 versenyző képviseli.

Az eredményt október 19-én hirdetik ki.

Simon Bartley, a WorldSkills szervezet elnöke a nyitó ünnepségen kiemelte, hogy a versenyen jól nyomon követhető, hol tart a világ különböző részein a szaktudás.

A magyar csapat bevonulása. A fotó a WorldSkills Abu Dhabi 2017 verseny megnyitóján készült. Fotó: Hatlaczki Balázs

A magyar csapat bevonulása. A fotó a WorldSkills Abu Dhabi 2017 verseny megnyitóján készült.
Fotó: Hatlaczki Balázs

Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási- és képzési ügyekért felelős alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy minden idők legnépesebb magyar csapata vesz részt az idei WorldSkills-en. Korábban 14, az idén már 19 szakmában jutottak el teljesítményük alapján magyar szakemberek a viadalra. Fontos az is, hogy a szponzorok, szervezők tapasztalatot szerezzenek a verseny szervezésében, hiszen 2018 szeptemberben a Magyar Kereskedelmi is Iparkamara Budapesten rendezi meg a szakmunkások európai versenyét, az EuroSkills-t.

Hozzátette: a magyar versenyzők, a felkészítők, a szakiskolák mindent megtettek azért, hogy a magyar csapat sikeresen szerepeljen a világversenyen.

Az egyik magyar cukrász versenyzőről készült fotó, a verseny első napján. Fotó. Hatlaczki Balázs

Az egyik magyar cukrász versenyzőről készült fotó, a verseny első napján.
Fotó. Hatlaczki Balázs

A magyar versenyzők festő, szakács, pincér, ápoló és gondozó, informatikai rendszerüzemeltető, cukrász, virágkötő, épületasztalos, bútorasztalos, ács, fodrász, gipszkarton-szerelő, hegesztő, kőműves, szépségápoló, villanyszerelő, víz-, gáz- és fűtésszerelő, webfejlesztő szakmákban egyénileg indulnak, mechatronika versenyen két fős csapat vesz részt.

A szervezők tájékoztatása szerint a verseny helyszínére, az Abu Dhabi Nemzeti Kiállítási Központba 10 ezer külföldi vendéget, 100 ezer látogatót várnak.

YouTube előnézeti kép

A WorldSkills szervezet szombaton bejelentette, a 2021. évi fiatal szakmunkások világversenyének rendezési jogát Sanghaj nyerte meg.

Ha ez a tartalom számodra érdekes volt és szeretnél további magyar sikerekről értesülni, melyekről máshol nem olvashatsz, akkor csatlakozz te is a Magyar Termék Online Facebook oldalához.

MTI