gauswhell-foto

Igazi csodajárgány: a gördeszka, a roller és a bicikli ügyesen összegyúrt ötvözete. Nevének első felét Göczey András és Ungár Soma – a két magyar feltaláló – monogramja adja. Már Európában, Amerikában és Kínában is védett szabadalom a magyar találmány, mely a városi közlekedés új alternatívája lehet.

Londonban már elterjedt közlekedési járgánynak számít a GausWheel, mely mindamellett, hogy gyors közlekedést tesz lehetővé, nem szennyezi a környezetet és formában tart, sporteszközként is igen népszerű. Ideje, hogy Magyarország is felfigyeljen erre a csodálatos magyar találmányra. Az Erzsébet tér környékén járva erre lehetőségünk adódik, a Rider Team ugyanis rendszeresen feltűnik itt. Ez a tinédzserekből álló csapat magára vállalta a nemes feladatot, hogy népszerűsítse a magyar csodajárgányt – nem csak a kétkerekű sporteszközt, de a hozzá kapcsolódó életérzést is bemutatják.

Ungar Soma formatervező mérnök

Ungar Soma formatervező mérnök

Miből lesz a cserebogár?

„Az emberben kavarog az ötlet, aztán egyszerre csak kipattan” – fogalmaz Gönczey András, építész az ötlet születésének körülményéről. A GausWheel története a ’80-as évek elejéről indul, amikor is elkészült az első prototípus, akkor még acélvázas szerkezettel, egy küllős Camping biciklikerékkel és egy bevásárlókocsi-kerékkel. A termék hagyott némi kivetnivalót maga után, de a fantáziát megmutatta és a siker lehetőségét is magában rejtette.

2001-ben András már Ungár Soma ipari formatervező segítségével folytatta a fejlesztést. Ekkor született meg a végleges megjelenés, mely meghozta a várva várt sikert: az építész és a formatervező közös találmányára az organikus vonalvezetés, a modern technológia, a gyorsaság, a könnyedség és nem mellékesen a környezettudatos életérzés jellemző.

gauswheel_atlatszo_szintelen

A városi közlekedés modern formája

A magyar GausWheel leginkább a gördeszkához és a görkorcsolyához hasonlítható. Az előnye ezekhez képest az, hogy a gördülési ellenállása jóval kisebb, így könnyebb hajtani és nem mellékesen gyorsabban megy. Kereke bármilyen felületen képes gurulni, kellő lendület után síelő mozdulatokkal lehet irányítani. A használható sebességtartomány 8 és 20 km/h között van, de akár a 30 km/h sebességre is képes. Mindezek mellett hordozhatósága is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar fejlesztés a 21. század nagyvárosi járgányává váljon.

gauswheel_egykereken_a_jovo

A jövő sporteszköze

Elsősorban a fiatal korosztálynak szól a modern kétkerekű, olyanoknak, akik rajonganak a „gurulós” sporteszközökért, és szívesen kipróbálnának valami újat, valami izgalmasat. Minden esélye megvan rá, hogy a jövőben a tizenévesek alapsporteszközévé váljon a magyar találmány, amely már Európában, Amerikában és Kínában is védett szabadalmat élvez. A GausWheel fejlesztése egyébként folyamatosan tart, így várható, hogy a termékek egy következő generációja is hamarosan megjelenik.

Mihályka Beatrix

YouTube előnézeti kép

Kapcsolódó oldal: www.gauswheel.com
Facebook oldal: www.facebook.com/gauswheelhungary

Legutolsó szerkesztés: 2016-03-02